Futás a parkban

Mastery - Futás a parkban. Lucky Man és Fitt Fióna megismerkedik!

Futás a parkban

Az embert bárhol és bármikor érhetik meglepetések – akár egy sima délutáni kocogás közben is!

Lucky Man, az egészséges életmód fanatikusa, csak egy laza kalóriaégető kocogásra indult a városi parkra. Ehhez képest „összefutott” egy gyönyörű, csúcsformában lévő lánnyal, aki azóta is ott motoszkál a fejében. Ki ez a lány?

Hősünk a konditerem mellett heti kétszer a futásra is időt fordít. Mert imádja a testében száguldó adrenalint, a mozgással együttjáró kellemes érzést. Ráadásul azt is észrevette, hogy a futás után jobb kedve van, kevésbé jut eszébe a munkahelyi feszültség, és könnyebben tud elaludni esténként. Persze nem esik szélsőségekbe, és nem akarja pár hét múlva lefutni a maratont! Inkább a fokozatosságban hisz, és lépésenként szeretne fejlődni a kocogásban. Minden nap egy kicsivel többet fut, hogy jobb formába lendüljön. Épp a kitűzött táv felénél járt, amikor egy gyönyörű nő sodródott mellé a futópályán. Mindketten lendületben voltak, de szimpatikusak voltak egymásnak, és a nagy erőbedobás mellett is beszéltek pár szót. Lucky Man elismerő mosollyal nézett a hölgyre:

–Milyen sportos vagy!

–Igen, rendszeresen edzek – viszonozta mosolyát a lány – És szedem a Mastery termékeket!

–Látszik rajtad – Lucky Man tényleg meghökkenve figyelte, milyen izmok vannak a lány karján és lábán, a gyakori edzés és a táplálékkiegészítők szedése által.

–Gyere te is a Mastery edzőterembe! – kacsintott rá kacéran a lány, és Lucky ennek a meghívásnak nemigen lehetett ellenállni. Igen ám, de mire hősünk válaszolhatott volna neki, a rejtélyes lány és Lucky Man útjaik elváltak egymástól, mert a sportlady más irányban folytatta a kocogást. A fiatal srác tovább robogott a futópályán, teli kérdésekkel. Vajon miről szólhat egy edzés a Mastery teremben, és milyen Mastery termékeket szedhet a lány az edzés mellett, hogy ilyen kirobbanó formában van? Tudta: amint lefutotta a körét és otthon lezuhanyzott, utánanéz a dolgoknak..

Táplálékkiegészítők a Mastery webáruházban

Lucky Manhez hasonlóan te is kíváncsi lettél, mit találsz a Mastery webshopjában, és mivel emelhetnéd a maximumra a sportteljesítményed?

Kattintsd a mastery.hu weboldalára, ahol jobbnál jobb termékek várnak rád, legyen szó zsírégetőkről, tömegnövelőkről, kreatinokról, vitaminokról vagy tesztoszteronfokozókról!

https://mastery.hu/product-category/taplalekkiegeszitok/

És iratkozz fel a Mastery hírlevelére, hogy mindig első kézből értesülj a legújabb termékeinkről, aktuális akcióinkról!

A cikk megosztása

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


hozzá lett adva a kosaradhoz.
Pénztár

×